Bemutatkozás

Tíz éves voltam, mikor az első vekkert szétszedtem (természetesen összerakni már nem tudtam). Aztán néhány év után már az összerakás is sikerült, de visszatekintve ez eléggé durva barkácsolás volt részemről.
Hosszú évtizedekre mellőztem az órákkal való foglalkozást. Lakatos szakmát szereztem, öt évig dolgoztam a szakmámban. A szakmai tanulmányaim és gyakorlatom a mai napig megfelelő alapot biztosítanak számomra a szerszámok kezelése és az anyagok megmunkálása terén.
Leérettségiztem, tanítói, majd tanári végzettséget szereztem. Több évtizednyi gyógypedagógusi munka után – 2010 decemberében – hatvan évesen mentem nyugdíjba.
Tudatosan készültem a nyugdíjas éveimre: elővettem gyermekkori hobbimat, az órákat. 2005-től újra gyűjteni kezdtem az órákat, és rövid idő után kifejezetten a magyar órákat. Az Óragyár, a Danuvia és a MOM gyártmányai lenyűgöző változatosságúak, sok örömöt szerez a velük való foglalkozás. Elkezdtem felkészülni a javításukra is: könyveket szereztem be, szerszámokat vásároltam (lehetőleg régi órások szerszámaiból).
Törekvésem, hogy az általam gyűjtött magyar órákat a lehető legjobb formába hozzam. Jelenleg kb. 4-500 magyar órám van, természetesen benne sok azonos, több példányban. Ez a többlet biztosítja részben az alkatrészpótlást. Ha kézbe veszek egy romos magyar órát, nem azt látom benne, hogy milyen, hanem azt, hogy milyenné tehető. Eddig úgy 300 darabot újítottam fel, ezeknek a szerkezetét, tokját tisztítottam, szükség szerint javítottam őket.

Ha megkérdeznék, miért szeretem ezeknek a gyáraknak az óráit, azt kellene mondanom, hogy mindegyiket másért:

Az Óragyár óráit precíz kivitelükért, szépségükért, pontosságukért.
A Danuvia órákban azoknak a szakembereknek a munkáját becsülöm, akik a második világháború után sikerrel dolgoztak a magyar ipar megújításán.
A MOM gyártmányait a több mint negyven év alatt készült rendkívül sok és sokféle, igényes kivitelű óráiért.

Ezek az órák a magyar ipartörténet kihagyhatatlan fejezetét képezik, megőrzésük, közkinccsé tételük közös feladatunk.
Megtisztelő számomra, hogy eddigi munkám jelentős részét megmutathatom a nagyközönség számára is!

Krauss Péter

Kapcsolat:  Tel.: 20/369-74-30
E-mail: momkrauss@gmail.com

Hírek

Legutóbbi bejegyzések
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Aenean ornare turpis mauris, vel maximus eros tincidunt nec. Vivamus luctus turpis at facilisis tincidunt. Integer cursus nunc ac fermentum dapibus. Sed blandit ante vel euismod imperdiet. Etiam vitae augue turpis. Fusce interdum nulla nec dui venenatis, blandit ultrices velit pulvinar. Vestibulum...
Bővebben "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit"